Két robbanás volt a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
A Hamász palesztin iszlamista szervezet irányította Gázai övezetben, az egységkormány szóvivőjének házánál és egy banknál robbantottak szombaton, miután egyre növekszik a válság a közalkalmazottak bérének elmaradása miatt.
Vágólapra másolva!

Először a Palesztin Bank Gáza városában működő fiókjának pénzkiadó automatájánál, majd Iháb Bszeiszónak, a Rámaláhhal közösen kormányzó technokrata egységkormány szóvivőjének az otthonánál robbantottak péntek késő délután – közölte a helyi média.

Ugyanakkor Deir-Ballahnál, Gáza városától tizenöt kilométerre harcosok egy csoportja tönkretette a Palesztin Bank helyi fiókjának biztonsági kameráját. A gázai belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít a bankok és a szóvivő elleni támadások ügyében.

Mélyülő szakadék

Egyre mélyül a szakadék a Hamász és a ciszjordániai Rámalláhban a Palesztin Hatóságot vezető, a mérsékeltebb Fatah párthoz tartozó Mahmúd Abbász elnök között. Ciszjordániában azzal vádolják a Hamászt, hogy továbbra sem adja fel a Gázai övezet feletti uralmát a közös kabinet javára, Gázában viszont ötvenezer helyi kormányzati alkalmazott elmaradt fizetése miatt haragszanak a másik oldalra.

A gázai belügyminisztérium szerint a szóvivő házánál az elektromos generátor meghibásodása okozta a robbanást, de Bszeiszo kijelentette, hogy előzőleg számos fenyegetést kapott, amely háza felgyújtását is kilátásba helyezte. A szóvivő szerint az áramfejlesztőnél és a banknál történt robbantás újabb fenyegető üzenet lehetett.

Legutóbb tavaly júniusban, az Erős Szikla fedőnevű izraeli hadművelet megindulása előtt egy héttel voltak Gázában bankok elleni erőszakos akciók, a helyiek akkor tönkretettek számos pénzkiadó automatát.