Horvátország megválasztotta első női elnökét

Horvátország
Kolinda Grabar-Kitarovic az első fordulóban a várakozásokhoz képest jól szerepelt
Vágólapra másolva!
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy Kolinda Grabar Kitarovic jobbközép ellenzéki politikus nyerte meg a horvátországi elnökválasztás második fordulóját.
Vágólapra másolva!

A horvát választási bizottság által 97,75 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban Kitarovic, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje a szavazatok 50,45 százalékát, míg Ivo Josipovic hivatalban lévő elnök a voksok 49,55 szerezte meg.
Ivo Josipovic újságíróknak nyilatkozva elismerte vereségét.

Kolinda Grabar-Kitarovic Forrás: AFP/Str

Ez volt Horvátország történetének legbizonytalanabb kimenetelű elnökválasztása. Akárcsak az első fordulóban, a vasárnap tartott a másodikban is az utolsó pillanatig nem lehetett tudni biztosan, hogy ki győzött, hol az egyik, hol a másik jelölt vezetett hajszálnyi különbséggel. A szoros küzdelemben az ellenzéki politikusnak végül mintegy 23 ezer szavazatkülönbséggel sikerült megelőznie a hivatalban lévő elnököt.

A választási bizottság adatai szerint a második fordulóban a szavazásra jogosultak 58,91 százaléka, mintegy 2 millió 203 ezer ember járult az urnák elé, félmillióval több, mint az első fordulóban.

Kolinda Grabar Kitarovic 46 éves politikus és diplomata. 1968-ban született Fiumében (Rijekában). 1986-ban érettségizett az Egyesült Államokban. 1993-ban angol és spanyol szakon diplomázott a zágrábi bölcsészettudományi karon. 2000-ben kisdoktorit szerzett politikai tudományokból (értekezésének témája az amerikai–orosz kapcsolatok voltak Reagan elnöksége alatt, valamint a hidegháború vége). Grabar Kitarovic 2005–2008 között a horvát kormány európai integrációs és külügyminisztere, 2008-tól 2011-ig Horvátország washingtoni nagykövete volt. 2011 júliusától a NATO-főtitkár tanácsadója, ekkor családjával Brüsszelbe költözött. 1993-tól a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) tagja. Házas, két gyermek édesanyja.