Megtalálták a lezuhant gép fekete dobozát

Air Asia, malajziai légitársaság, lezuhant gép
A Jávai-tengerből kiemelet holttestek az indonéziai haditengerészet egyik hajójának fedélzetén 2015. január 3-án. Az AirAsia malajziai légitársaság egyik A320-200-as, Indonéziából Szingapúrba tartó repülőgépe 2014. december 28-án 162 emberrel a fedélzetén a Jávai-tenger fölött, a borneói Kalimantan és Jáva között zuhant a tengerbe. Eddig összesen harminc holttest került elő, a gép törzsét hatodik napja nem találják.
Vágólapra másolva!
A kutató-mentők vasárnap megtalálták az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének fekete dobozát, a berendezést azonban egyelőre nem sikerült kiemelniük a tengerből – közölte Indonézia közlekedési minisztere.
Vágólapra másolva!

A közlekedési tárca vezetője vasárnap délután bejelentette, hogy megtalálták a repülés adatait rögzítő fekete dobozt, a búvároknak azonban egyelőre nem sikerült kiemelniük a tengerből a berendezést, mert azt betemették a repülőgéptörzs roncsai. A szakemberek 30-32 méteres mélységben találtak rá a fekete dobozra. Azt tervezik, hogy hétfőn megpróbálják felszínre hozni a berendezést.

A Jávai-tengerből kiemelt holttestek az indonéziai haditengerészet egyik hajójának fedélzetén Forrás: MTI/EPA/Pool/Adek Berry

A fekete dobozból származhattak

Néhány órával korábban arról számoltak be, hogy a lezuhant repülőgép törzsére hasonlító tárgyra bukkantak. Az akkori tájékoztatás szerint a megtalált tárgy 10x4 méteres. A katasztrófavédelem képviselője azt is mondta, hogy ennek a tárgynak a közelében észleltek olyan elektronikus jeleket, amelyek a gép fekete dobozából származhattak. Pénteken egy keresőhajó jelentette, hogy hanglokátora hangjelzésekre bukkant a keresési művelet közben.

Szakértők feltételezik, hogy a géptörzsben található a baleset halálos áldozatainak többsége. Eddig más helyszíneken 48 holttestet találtak, miközben 162-en tartózkodtak a gép fedélzetén.

Bemutatják az indonéz tengeri mentőszolgálat, a Basarnas víz alatti felvételét az AirAsia malajziai légitársaság lezuhant gépének egy darabjáról Forrás: MTI/EPA/Basarnas

Megszakadt a kapcsolat

A kutató-mentők szombaton a Jáva-tengerbe veszett repülőgép függőleges vezérsíkjának nagyobb darabját emelték ki a mélyből. Szakértők korábban abban reménykedtek, hogy a gép megtalált farokrészében rábukkannak a fekete dobozokra, de nem így történt.

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. Az indonéz meteorológiai szolgálat elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.