Még hat terrorista lehet szökésben a párizsi merényletek miatt

Vágólapra másolva!
Feltehetően szökésben van még hat ember, akik terrorsejtet alkotva közreműködtek a párizsi terrortámadásokban - közölték hétfőn francia rendőrségi illetékesek.
Vágólapra másolva!

Az AP amerikai hírügynökséginek névtelenül nyilatkozó francia rendőr azt mondta, hogy a terrorsejt tíz emberből áll, és közülük "öten vagy hatan" még szökésben vannak. Egy másik rendőr pedig azt mondta, hogy a terrorcsoportnak nyolc tagja van, köztük Hayat Boumeddiene, a párizsi kóser boltban történt túszejtést végrehajtó férfi, Amedy Coulibaly élettársa.

A francia hatóságok Párizs környékén keresnek egy Mini Cooper típusú gépkocsit, amely a nő nevén van. Korábban Mevlut Cavutoglu török miniszter azt mondta, hogy Boumeddiene átlépte a török-szíriai határt, és Szíriában tartózkodik.