Hezbollah: az izraeli légicsapások nem maradnak büntetlenül

Vágólapra másolva!
A Hezbollah befolyásos libanoni síita szervezet, Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese azzal fenyegetőzött csütörtökön, hogy bármikor megtorolja a Szíria elleni ismételt izraeli légicsapásokat, és hangsúlyozta, hogy készen áll egy Izrael elleni újabb háborúra.
Vágólapra másolva!

Egy pánarab televíziónak nyilatkozva Haszan Naszrallah sejk, a szervezet vezetője azt a 2011-ben már hangoztatott fenyegetést is megismételte, hogy a Hezbollah kész megszállni Galileát (Izraelt).

Haszan Naszrallah most első ízben azt is bejelentette, hogy a Hezbollahnak 2006 óta Fateh-110 típusú, 200 kilométeres hatótávolságú iráni rakéták vannak a birtokában. Naszrallah az al-Majadínnek adott interjúban súlyos jogsértésnek nevezte a különböző szíriai célpontok elleni izraeli támadásokat. "A szíriai állások elleni minden támadás az Ellenállás egész tengelyét (Damaszkusz, Teherán, a Hezbollah) veszi célba, nem csupán Szíriát" – hangsúlyozta. "Igen, ez a tengely válaszcsapásról is dönthet (…) Ez jogában áll. Ez bármikor megtörténhet" - tette hozzá.

2013 januárja óta a szíriai hatóságok nyolcszor vádolták meg Izraelt azzal, hogy légitámadásokat hajtott végre szíriai létesítmények ellen. Izraeli médiaértesülések szerint a december 7-ei légitámadások célpontjai a Hezbollahnak szánt modern fegyvereket (harckocsi-elhárító, föld-levegő rakétákat) szállító gépkocsioszlopok, illetve ilyen fegyvereket tartalmazó raktárak voltak Damaszkuszhoz közeli övezetekben.