Regionális háborútól tart Románia

Vágólapra másolva!
Egy regionális háborútól féltik leginkább országukat a románok, de egyébként több mint másfél évtizede nem bíztak annyira a jövőben, mint most - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet pénteken ismertetett a bukaresti sajtó.
Vágólapra másolva!

A válaszadók 39 százaléka azt válaszolta: attól tart, hogy háború tör ki a térségben. 34 százalékuk felelte azt, hogy az ország elöregedése aggasztja leginkább. A megkérdezettek 22 százaléka az árak emelkedését, 19 százalék az államadósság megugrását, 16 százalék a szervezett bűnözést, 13 százalék az államcsődöt, 12 százalék a társadalmi különbségek növekedését, 10 százalék pedig a társadalmi zavargások lehetőségét nevezte meg a Romániát fenyegető legsúlyosabb veszélyforrásként.

A háborútól való félelem főleg a férfiak és a felsőfokú végzettséggel rendelkező válaszadók körében volt magas, míg a lakosság elöregedésétől leginkább a 35 év alatti fiatalok tartottak.

Optimisták

Az IRES közvélemény-kutató felmérése is visszaigazolta a novemberi elnökválasztás után megnövekedett általános optimizmust, amely 1997 óta nem volt ilyen magas Romániában. A megkérdezettek 77 százaléka derűlátóan nyilatkozott arról, milyen jövő vár Romániára 25 év múlva, 60 százalékuk pedig saját sorsának alakulására is bizakodóan tekint ebben a negyed évszázados perspektívában.

Fizetnének

Arra a kérdésre, hogy melyik közszolgáltatásért lennének hajlandó többet áldozni, a megkérdezettek 74 százaléka az egészségügyet, 64 százalékuk pedig az oktatást jelölte meg.

A felmérés rávilágított, hogy a megkérdezettek több mint 90 százaléka támogatná egy hosszú távú országprojekt kidolgozását Románia számára, és többségük úgy véli, ezt a decemberben hivatalba lépett új államfőnek, Klaus Iohannisnak kellene kezdeményeznie.