Vágólapra másolva!
Tűz miatt leállították szombaton a vasúti közlekedést a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban.
Vágólapra másolva!

A hírt először a Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég közölte a Twitter közösségi oldalon. Az első, rövid bejelentésben még csak annyit szerepelt, hogy az alagút füstérzékelői jeleztek, és ezért a Eurostar vonatok közlekedését felfüggesztették.

Nem sokkal később a délnyugat-angliai Kent megye rendőrsége közölte, hogy egy kamion gyulladt ki az egyik teherautó-szállító szerelvényen az alagút franciaországi végén.

Az alagútban haladó szerelvényeket ezután leállították, és visszaindították kiinduló állomásaikra, a vasúti közlekedést pedig egész napra felfüggesztették. Sérülés a hatóságok szerint nem történt.