Az ENSZ BT tűzszünetet követel Jemenben

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden "mély nyugtalanságát" fejezte ki a jemeni fejlemények miatt, tartós tűzszünetre szólította fel az egymás ellen harcoló feleket, és megerősítette támogatását az ország elnökének.
Vágólapra másolva!

Az egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban a sürgős jelleggel összehívott testület hangsúlyozta, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi a választások eredménye és a korábbi békemegállapodások alapján "az ország törvényes elnöke", és elítélte a kormányzati intézmények aláásását célzó erőszakos cselekedeteket.

A jemeni fővárosban hétfő óta zajlanak összecsapások a hadsereg és a síita lázadók között, akik kedden elfoglalták az elnöki palotát is. Az államfő éppen a rezidenciáján, egy másik kerületben volt. A lázadók azt is tűz alá vették. A kormány puccskísérletnek minősítette az eseményeket.

A BT szerint "az összes félnek ki kell tartania Hádi és kabinetje mellett", és "meg kell tartania az országot a stabilitás és biztonság útvonalán". A testület üdvözölte, hogy elkészült az új jemeni alkotmány tervezete, és az összes felet felszólította, hogy gyorsan véglegesítse a dokumentumot.