Ismeretlen hajó tarolt le egy kínai halászbárkát

Vágólapra másolva!
Tíz ember veszett a tengerbe, amikor egy ismeretlen hajó ütközött egy kínai halászbárkával. Az oldalának hajtott, majd elment. Három halászt sikerült kimenteni.
Vágólapra másolva!

A tengerbe esett és eltűnt egy kínai halászhajó legénységének tíz tagja, amikor hajójukba oldalról beleütközött egy ismeretlen szállítóhajó a dél-koreai Dzsedzsu-szigettől 160 kilométerre. A baleset még csütörtök este történt.

A halászhajón 13-an voltak, hármukat a közelben tartózkodó halászok kimentették, de társaiknak, köztük a kapitánynak is, nyoma veszett. A halászok szerint az ütközés előtt a rossz időjárási viszonyok miatt éppen horgonyt vetettek. Az ismeretlen hajó az ütközés után elhagyta a helyszínt.

A kínai mentők értesítették dél-koreai partnereiket, akik két járőrhajót küldtek a bajbajutottak keresésére. Kína ugyancsak két mentőhajót indított útnak, és az eltűntek utáni kutatást további öt halászhajó segíti.