Ilyen feltételekkel nem tárgyalnak

Vágólapra másolva!
Szöul elutasította azokat a feltételeket, amelyeket Phenjan szabott a két Korea közötti tárgyalások folytatásához.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője közölte, hogy a kormány nem foglalkozik velük, és amennyiben Phenjan a Korea-közi kapcsolatok javítására törekszik, akkor "egyoldalú megnyilatkozások" nélkül kell tárgyalóasztalhoz ülnie. Az egy hónappal ezelőtti szöuli javaslat pedig "februárban" is érvényes lesz.

Emberi jogok, szétszakított családok

A szöuli parlament decemberben olyan ügyekben kérte Phenjantól a tárgyalások folytatását, mint az észak-koreai emberi jogok, vagy az 1950-53 közötti koreai háború után szétszakított családok kapcsolattartása. Észak-Korea akkor magyarázat nélkül elutasította az ajánlatot.

A Yonhap hírügynökség hétfőn azt írta, hogy Észak-Korea két feltételt szab a tárgyalások folytatásához: követeli, hogy Szöul oldja fel a 2010 májusában foganatosította szankciókat, és függessze fel az Egyesült Államokkal közösen tartott hadgyakorlatot.

Négy éve élnek a szankciók

A négy évvel ezelőtti szankciókat a Cshonan hadihajó tragédiája után vezette be Dél-Korea északi szomszédja ellen. Szöul szerint a hajót észak-koreai torpedó süllyesztette el. Negyvenhat tengerész veszett a tengerbe. A szankciók gyakorlatilag véget vetettek a Korea-közi kapcsolatoknak és közös programoknak.