Oroszország kiléphet az Európa Tanácsból

Vágólapra másolva!
Oroszország úgy döntött, az év végéig nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének munkájában, és fontolóra veszi kilépését a szervezetből, miután a közgyűlés úgy döntött, hogy az orosz küldöttség az áprilisi ülésszakon sem élhet szavazati jogával – jelentette be Alekszej Puskov, a duma külügyi bizottságának elnöke.
Vágólapra másolva!

Puskov az ET-közgyűlés szerda esti döntésére reagálva bejelentette azt is, hogy Moszkva megszakít mindenfajta hivatalos kapcsolatot a szervezettel, képviselői, megfigyelői sem látogathatnak Oroszországba. Így nem lesz lehetőségük kapcsolatba lépni Nadija Szavcsenko ukrán pilótanővel sem, aki a kelet-ukrajnai harcok idején esett a szakadárok fogságába, és most orosz börtönben van.
Az ET közgyűlése határozatában felszólította Oroszországot, hogy 24 órán belül engedje szabadon Szavcsenkót.