100 nőt erőszakolhatott meg az áltudós

Vágólapra másolva!
Hideyuki Noguchi kutatónak adta be magát, és hirdetésekkel vadászta leendő „pácienseit”. Azt mondta, hogy az alvási szokásokat kutatja, és a vizsgálatok mindösszesen egy vérnyomásméréssel járnak - adta hírül a CNN. 
Vágólapra másolva!

Valójában azonban altatókat kevert a tinédzserkorú és 40 év közötti hölgyek italaiba.

Hideyuki Noguchi nemcsak kihasználta a bódult állapotban lévő hölgyek társaságát, de a nem kívánt aktust videóra is vette. Mindez ki sem derült volna, ha az egyik ilyen hölgy egyszer csak meg nem pillantja magát egy felnőtt portálon, az egyik amatőr felvételen.

A perverz férfi ugyanis komoly összegeket keresett azzal, hogy eladta a felvételeket. A hatóságok úgy vélik, a japán férfi

az illegális felvételekkel.