Tiltott fürtös bombákat vetettek be Luhanszknál

Vágólapra másolva!
Nemzetközileg tiltott tüzérségi lőszereket, úgynevezett kazettás, más néven fürtös bombákat vetettek be a kelet-ukrajnai Luhanszkban - mondta csütörtökön Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai megfigyelői küldöttségének helyettes vezetője.
Vágólapra másolva!

Az EBESZ-küldöttség a múlt héten Luhanszkban - első ízben - rögzítette fürtös bombák bevetését. A tiltott lőszerek sok emberi áldozatot okoztak. Közölte: a megfigyelőknek sikerült megállapítaniuk, hogy honnan mérték a csapást, azt azonban nem, hogy melyik fél tette.

A nap folyamán korábban Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó arról beszélt, hogy az oroszbarát szakadárok fürtös bombákat szórtak a Luhanszk közelében lévő Sztanicja Luhanszka településre.

A Moszkva-barát szakadárok és orosz források már több alkalommal megvádolták az ukrán fegyveres erőket nemzetközileg tiltott fegyverek, köztük fürtös bombák bevetésével a kelet-ukrajnai harcok övezetében. Ezeket a vádakat azonban Kijev minden esetben határozottan visszautasította.