Robbanás történt egy olajkitermelő hajón

Vágólapra másolva!
Legalább három ember meghalt és sokan megsérültek egy robbanásban, amely a Petrobras brazil állami olajcég egy kitermelő hajóján történt. 
Vágólapra másolva!

A baleset a Cidade de Sáo Mateus nevű hajón történt, 75 kilométerre északkeletre Vitória városától. A robbanásban a hajón dolgozó munkásokat képviselő szakszervezet szerint a három halálos áldozat mellett négyen megsérültek, hatan pedig eltűntek. A további 32 munkást biztonságban kimenekítették a hajóról, további robbanásveszélyről nem kell tartani - közölte a szakszervezet.

Nem tudni, mi történt

A kormány és a Petrobras egyelőre nem erősítette meg az áldozatokról szóló híreket, de a robbanás tényét elismerték. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. Az egyik felhasználó közzétett egy cikket a Twitteren, ahol ha a robbanásról nem is, de az óriási hajóról több képet is megnézhet.

Egy kis ismertető a hajóról:

A Cicade de Sao Mateus egy tengeri olajkitermelést, tárolást és partra szállítást végző hajó, ami nagyjából napi kétezer hordónyi olajat hozott felszínre a Brazília középső részén lévő Espírito Santo állam partjaitól 37 kilométerre fekvő Camarupim nevű olajmezőn.

A brazil olajmamutról egyébként legutóbb akkor írtunk, amikor hatalmas pénzmosási és korrupciós botrányba keveredett. Erről bővebben itt olvashat.