Hadiállapotot vezethetnek be Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Petro Porosenko ukrán elnök ismét kilátása helyezte, hogy hadiállapotot vezetnek be Ukrajna egész területén, ha a héten megkötött tűzszüneti megállapodást nem teljesítik a Moszkva-barát szakadárok.
Vágólapra másolva!

„Ha az ellenség megsérti a tűzszünetet és nem lesz béke, kénytelenek leszünk meghozni azt a nagyon nehéz, de szükséges döntést, hogy hadiállapotot vezetünk be nemcsak Donyeck és Luhanszk megyékben, hanem az egész országban” - jelentette ki az elnök.

Petro Porosenko szükségállapotot vezethet be Forrás: AFP/Presidental Press Service/Michail Palinchak

Hozzátette, hogy késlekedés nélkül beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatot a parlament elé.

Mit jelent ez pontosan?

Az államfő nem részletezte, hogy a hadiállapot milyen korlátozásokat és egyéb intézkedéseket von majd maga után. Azt mondta, hogy a minősített helyzet lehetőséget teremt az országban a hatékonyabb mozgósításra és - szavai szerint - arra, hogy az ukrán állampolgárok „egyesült erővel megvédjék saját földjüket”.

Éjféltől tűzszünet

Az úgynevezett „normandiai négyek”, azaz a német kancellár, a francia, az orosz és az ukrán elnök megállapodásban az szerepel, hogy a szemben álló felek vasárnapra virradóan beszüntetik a harci cselekményeket. A találkozóról bővebben korábbi összeállításunkban olvashat.

Továbbra sem csitulnak a harcok Kelet-Ukrajnában Forrás: AFP/Andrey Borodulin

Közben Olekszandr Zaharcsenko, a Donyeck megyei szakadárok önkényesen kikiáltott „népköztársaságának” vezetője orosz újságírók előtt kijelentette, hogy az egész Donyeck megyére igényt fognak formálni akkor, ha az eddig ellenőrzésük alá vont területen nem kapnak valódi függetlenséget Kijevtől.

Fico további harcokat jósol

Közben Robert Fico szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy kiterjedt háború fenyegeti Ukrajnát. Hozzátéve, hogy szerinte a minszki tűzszüneti megállapodás életbe lépését korábbra kellett volna kitűzni, és hogy a tűzszünetet gyorsan meg fogják szegni.

A harcok egyébként továbbra sem csitulnak Ukrajnában. Erről ide kattintva olvashat részleteket.