Négyezer amerikai katonának vezényeltek sorakozót

Vágólapra másolva!
Négyezer fős amerikai katonai egység indul hamarosan Kuvaitba, ez lesz a legnagyobb amerikai szárazföldi erő a térségben - jelentették amerikai hírforrások.
Vágólapra másolva!

A bejelentésre néhány nappal azután került sor, hogy Barack Obama elnök felhatalmazást kért a kongresszustól arra, hogy három éven át katonai erőt alkalmazhasson a Szíria és a Kuvaittal szomszédos Irak területének jelentős részét uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel szemben.

Korlátozott bevethetőség

A határozati javaslat értelmében elképzelhető lenne az amerikai erők "korlátozott" alkalmazása az Iszlám Állam, valamint az ahhoz "kapcsolódó személyek vagy erők'' ellen, de kizárnák bevetésüket "elhúzódó támadó szárazföldi harcokban".

Rutinosak

Az Egyesült Államok az iraki háború befejezése óta - elsősorban kiképzési céllal - eddig is állomásoztatott szárazföldi erőt Irakban, de a most induló váltás létszáma nagyobb, felszereltsége pedig jobb lesz a korábbiaknál, komoly harci bevetésekre is alkalmas. Greg Sierra parancsnok közlése szerint több mint egy évig készültek a küldetésre, és soraikban sok olyan katona van, aki Irakot is megjárta.