Több száz sírt meggyaláztak egy franciaországi zsidó temetőben

Vágólapra másolva!
Több száz sírt meggyaláztak egy zsidó temetőben a kelet-franciaországi Sarre-Unionban - közölte vasárnap este Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, aki a leghatározottabban elítélte a "gyalázatos cselekményt".
Vágólapra másolva!

"A köztársaság nem fogja eltűrni ezt az újabb támadást, amely azon értékeket rombolja, amelyek minden franciát érintenek" - olvasható a miniszter közleményében. "Mindent meg fogunk tenni ezen gyalázatos cselekmény elkövetőjének vagy elkövetőinek azonosítására, előállítására és bíróság elé állítására" - tette hozzá a belügyminiszter.

Cazeneuve szerint "semmilyen erőszak, semmilyen, a rasszizmus vagy a vallási intolerancia bármilyen formája által táplált gyűlöletkeltő vagy tiszteletlen megnyilvánulás nem fogja megváltoztatni a szabad együttélésre irányuló megtörhetetlen szándékunkat". Marc Séné, a település polgármestere a BFM hírtelevízióban elmondta: a temetőben található négyszáz sírnak mintegy felét gyalázták meg, valószínűleg pénteken vagy szombaton. A sírokra nem festettek feliratokat vagy horogkereszteket, de kiforgatták őket a helyükből. "Többen lehettek, mert a kár nagyon jelentős" - mondta a polgármester.

Francois Hollande államfő "a leghatározottabban elítélte" a sírgyalázást. Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő ígéretet tette arra, hogy "ennek a gyalázatos és barbár cselekménynek az elkövetőit azonosítani fogják és megbüntetik".