Kilencven keresztényt rabolt el az Iszlám Állam

Vágólapra másolva!
Legalább kilencven embert elraboltak az Iszlám Állam dzsihadista csoport fegyveresei két, kurd ellenőrzés alatt lévő keresztény faluból az északkelet-szíriai el-Haszeke tartományban – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam hétfőn megtámadta Tell-Samirán és Tell-Hermúz falvakat, és kilencven lakost elrabolt – közölte Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű emigráns szervezet vezetője. Arról nem tudni, hogy a foglyokat hova vitték.

El-Haszake tartomány egy részét a kurd harcosok, más részét az Iszlám Állam dzsihadistái ellenőrzik, de az azonos nevű városban a Bassár el-Aszad elnök kormányához hű erőknek is vannak állásai.