Szexuális zaklatással vádolják a Nobel-békedíjas szervezet elnökét

Vágólapra másolva!
Egy volt kollégájának küldhetett üzeneteket.
Vágólapra másolva!

Lemondott posztjáról Radzsendra Pacsauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) elnöke, mert egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolta meg. A 75 éves indiai tudóst az általa vezetett újdelhi kutatóintézet egy 29 éves női kutatója vádolta meg. A zaklatás különböző üzenetek küldéséből állt, a tudós állítólag elektronikus leveleket és üzeneteket küldözgetett a hölgynek a WhatsApp szolgáltatáson keresztül. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint egy másik nő is azt állítja, hogy a férfi zaklatta, ő azonban egyelőre nem tett feljelentést.

Meghekkelték a telefonját

Az IPCC vezetőjének ügyvédei szerint ismeretlenek meghekkelték Pacsauri számítógépét és telefonját, hogy azokról üzeneteket küldjenek. Pacsauri tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Lemondott

"A szervezetnek erős vezetésre, elnökének teljes figyelmére van szüksége, amelynek jelen körülmények között nem tudok eleget tenni" - írta Radzsendra Pacsauri az ENSZ főtitkárának írt lemondó levelében. Az IPCC-t 2007-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki azokért az erőfeszítéseikért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tett.