New Yorkban tanítási szünet lesz két muszlim ünnepen

Vágólapra másolva!
New York lesz az első amerikai nagyváros, amelyben tanítási szünetet tartanak a két legjelentősebb muszlim ünnep, az íd al-fitr és az íd al-adha napján - közölte csütörtöki számában a The New York Times.
Vágólapra másolva!

A város demokrata polgármestere, Bill de Blasio szerdán jelentette be intézkedését, amely a lap szerint vízválasztó jelentőségű egy olyan vallási csoport esetében, amely a 2001. szeptemberi 11-i terrortámadások nyomán gyanú és ellenséges érzületek célpontjává vált.

A ramadán böjti hónapot záró íd al-fitr és íd al-adha alkalmából, amikor a hívők arra emlékeznek, hogy Ábrahám próféta készen állt feláldozni saját fiát, az Egyesült Államok több városában, egyebek között Massachusetts, Michigan, Vermont és New Jersey államban már eddig is szünet volt a tanítási naptárban, ám ez eltörpül New York döntésével szemben, ahol 1,1 millió gyerek jár iskolába.

De Blasio, aki a megválasztásakor azt ígérte, hogy New York a korábbinál toleránsabb és befogadóbb város lesz, kijelentette, hogy egyszerűen "méltányossági ügynek" tekinti az intézkedést. A nagyváros iskoláiban a keresztény és a zsidó ünnepeket ezelőtt is tiszteletben tartották. A Columbia Egyetem egy 2008-as felmérése szerint a New York-i közoktatási hálózathoz tartozó iskolák tanulóinak mintegy 10 százaléka muszlim.