Sípályán ütötte el a repülő

Vágólapra másolva!
Majdnem levágta egy lengyel nő karját egy egymotoros kisrepülőgép, amikor az egy sífelvonó huzalja alatt átrepülve a franciaországi Avoriaz egyik sípályájára tévedt. 
Vágólapra másolva!

A Jodel típusú repülőgép, amelynek fedélzetén ketten voltak, elvétette a leszállást a nagy magasságban található, hófedte Avoriaz kifutópályájáról, és elkezdett a közvetlen közelben fekvő sípálya felé sodródni.

Több síelőt is kikerült

A pilótának nem sikerült leállítania a sítalpakat használó kisrepülőgépet, amely továbbsodródott a sípályák felé. Ezután a vezetőnek sikerült úgy navigálnia a gépet, hogy az kikerüljön egy csapatnyi síelő gyereket és néhány fenyőfát. Útja azon a sípályán ért véget, ahol az áldozat tartózkodott.

Nem hallott figyelmeztető zajt

Az 55 éves nőt a légi jármű propellere sebezte meg az alkarján és a kezén. "A repülő a nő háta mögül bukkant fel, és alig adott ki hangot. Egyszerűen nem hallotta meg a közeledését" - mondta Patrick Steinmetz, Thonon államügyésze.

Ehhez hasonló kisrepülő tűnt fel váratlanul a nő háta mögött Forrás: tagazous.free.fr

Az elsősegélyt nyújtó szolgálat illetékese hozzátette, közel jártak a katasztrófához. Az áldozatot, akinek a karját szinte teljesen szétroncsolta a propeller, azonnal ellátták, és helikopterrel a térségben található kórházba szállították.