Domboldalba csapódott az elnöki palotának szánt lövedék

Vágólapra másolva!
Egy azonosítatlan katonai repülőgép csütörtökön légicsapást mért a dél-jemeni Ádenben található elnöki palota környékére, a biztonsági erők légelhárító rakétákkal lőttek vissza - közölték helyi lakosok.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk beszámolója szerint két hatalmas robbanás hallatszott, majd fekete füstfelhő gomolygott a dombtetőn lévő épület felett. A palota Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök lakóhelyéül szolgál, az államfő azonban a bombázás idején nem tartózkodott a helyszínen.

Domboldalba csapódott

Az épület felett átrepülő harci gép nem találta el a palotát, a lövedék egy közeli domboldalba csapódott be. A légelhárító rakétákkal pedig sikerült menekülésre kényszeríteni a repülőgépet. Biztonsági források arról tájékoztattak, hogy a légicsapás nem követelt áldozatokat, mindössze anyagi károk keletkeztek. Egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselő azt közölte, hogy a síita húszi lázadókkal szövetséges erők állnak a támadás mögött.

Az elnöki hivatal egy forrása azt mondta, hogy Hádi elnököt kimenekítették, és arra a biztonságos helyre szállították, ahová korábban februárban menekült a fővárosból. Hangsúlyozta, hogy a politikus nem hagyta el az országot.

Elfoglaltak egy támaszpontot

Ugyancsak csütörtökön a Hádihoz hű erők elfoglaltak egy katonai támaszpontot Ádenben, ezzel megszilárdítva a város feletti ellenőrzésüket.

Jemenben a húszi felkelők tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, és a múlt hónapban lemondásra kényszerítették Hádit, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi február 21-én Ádenbe menekült, ahol visszavonta korábbi lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok támogatásával új hatalmi bázist alakított ki. Az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést a jemeni belpolitikai válság megoldásában.