Netanjahu bocsánatot kért az araboktól

Vágólapra másolva!
Benjámin Netanjahu miniszterelnök bocsánatot kért az izraeli araboktól, mert a választás napján tömeges szavazásukkal riogatva mozgósította a saját szavazótáborát.
Vágólapra másolva!

Netanjahu rezidenciáján az izraeli arab közösség képviselőinek hétfőn kijelentette: „Tudom, több olyat dolgot mondtam néhány napja, amely megsérthetett izraeli állampolgárokat, megbántotta az arab polgárokat. Ez nem állt szándékomban, és bocsánatot kérek érte.”

„Mindannyiuk miniszterelnökének tekintem magam, minden izraeli polgárénak, tekintet nélkül vallására, bőrszínére, nemére. Minden izraeli polgárt partneremnek tekintek abban, hogy egy virágzó és biztonságos Izraelt építsünk polgárai számára” – tette hozzá.

Miniszterelnöki cikcakk

A jelenlévők örömmel és tapssal köszöntötték szavait, többen megölelték érte, de Ajman Ode, a közös arab lista parlamenti frakciójának vezetője a tízes tévécsatorna hétfő esti híradójában leszögezte: „Nem fogadjuk el a miniszterelnök ismételt cikcakkjait.” Ode emlékeztetett rá, hogy az előző kneszetben Netanjahu szerinte rasszista törvényt próbált elfogadtatni. A közös arab lista közleményben is elutasította a miniszterelnök sajnálkozását.

Az ügy előzménye, hogy múlt kedden, a választások napján Benjámin Netanjahu a Facebook-oldalára feltett videoüzenetében olyan vészjósló szavakkal buzdította voksolásra híveit, hogy arabok tömegei adják le szavazataikat. „Veszélyben a jobboldal hatalma. Az arabok tömegesen vonulnak a szavazóurnákhoz. A baloldali civil szervezetek buszokkal viszik őket” – mondta akkor, és azt kérte, hogy az arabok ellenében minél többen adják le voksukat a Likud pártra.

Rasszizmussal vádolták

Szavai komoly megrökönyödést váltottak ki, Izraelben és külföldön egyaránt rasszizmussal vádolták Netanjahut. Arab parlamenti képviselők azt követelték, hogy Reuven Rivlin államelnök bírja rá a bocsánatkérésre, és hogy Jehuda Vejnstejn államügyész mérlegelje kijelentéseinek büntetőjogi következményeit.