Lezuhant egy repülőgép a francia Alpokban

Alpesi repülőkatasztrófa
2014. október 16-i kép a Germanwings Airbus A320-as gépéről a kölni repülőtér kifutópályáján.
Vágólapra másolva!
Nincs túlélője a francia Alpokban történt repülőkatasztrófának – jelentette be Francois Hollande francia köztársasági elnök. A Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata lezuhant a francia Alpokban, 148 emberrel a fedélzetén.
Vágólapra másolva!

Az Airbus A320-as gép, amely magyar idő szerint 10 óra 41-kor tűnt el a radarok képernyőjéről, 142 utast és 6 fős kiszolgáló személyzetet – köztük 2 pilótát – szállított.

Francois Hollande francia államfő szerint valószínűleg senki sem élte túl a katasztrófát. Hollande hozzátette, hogy a gép olyan területre zuhant, amit rendkívül nehéz megközelíteni. Hollande úgy véli, hogy minden bizonnyal nagyszámú német állampolgár lehetett a gép fedélzetén. A francia elnök azt mondta, hamarosan telefonon hívja Angela Merkel kancellárt.

Megtalálták a roncsokat

A gép roncsát 2000 méteres magasságban találták meg. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter már a helyszínen van. A Daily Mirror tudósítója, Andy Lines közzétette a Twitteren, hogy az áldozatok holttestét Seyne-Les-Alpes falu tornatermébe hordják.

A Lufthansa vezetője, Carsten Spohr azt írta a Twitteren: "Még nem tudjuk, mi történt. Ha beigazolódnak félelmeink, ez a Lufthansa sötét napja. Bízom benne, hogy találnak túlélőket. Részvétem a hozzátartozóknak."

A járat fél óra késéssel, 10 órakor indult el Barcelonából, és 40 perccel a felszállás után tűnt el. Az adatok szerint a gép folyamatosan süllyedt mintegy 3-4000 láb (900-1200 méter) percenkénti rátával, majd 6800 láb (2000 méter) magasságban tűnt el a radarokról az Alpok felett. Az AFP hírügynökség értesülése szerint a gép 10 óra 47 perckor segélykérő hívást küldött.

Hivatalos francia közlemény szerint a gép Meolans-Revelnél zuhant le, a francia Alpok lábánál található, ritkán lakott területen.

Egy 2014. október 16-i kép a Germanwings A320-as gépéről a kölni repülőtér kifutópályáján. Forrás: MTI/AP/Martin Meissner

A Reuters úgy tudja, hogy az A320-as 24 esztendős gép volt, a Lufthansa, illetve lányvállalata, a Germanwings használta. A Germanwingsnek egyébként kiváló biztonsági statisztikái vannak. Airbus gépeinek átlagéletkora alig több, mint 9 év.

A francia meteorológia szerint bár az ország több részén felhős volt az idő, a francia Alpok déli részén nem ez volt a helyzet, az ottani körülmények ideálisak voltak a repüléshez, gyakorlatilag szélcsend volt, és tiszta égbolt, csapadék nélkül.

A lezuhant Germanwings-gép útvonala Forrás: flightradar.com

A flightradar24.com rögzítette a gép mozgását. Ebből az látszik, hogy Marseille térségében még 38 ezer láb (kb. 11 500 méter) magasan repült. A D-AIPX kódjelű gép közép-európai idő szerint 6.45-kor indult Düsseldorfból, menetrend szerint 8.55-kor érkezett meg Barcelonába. Ott utasokat váltott, és visszaindult Düsseldorfba. 9.35-kor kellett volna indulna, de ez tolódott, a flightradar adatai szerint 10 órakor szállt fel.

A Germanwings weboldala jelenleg elérhetetlen, ahogy a düsseldorfi reptér oldala is összeomlott.

További friss információkat ITT talál.