Juncker mégsem megy Ukrajnába

Vágólapra másolva!
Egy kisebb egészségi probléma miatt elhalasztotta hétfőre beütemezett kijevi látogatását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. 
Vágólapra másolva!

Ez lett volna a politikus első útja egy Európai Unión kívül lévő országban, amióta tavaly novemberben a posztjára került. A terv szerint Petro Porosenko ukrán elnökkel, Arszenyij Jacenyuk kormányfővel, Volodimir Hrojszman parlamenti elnökkel és több politikai párt vezetőjével találkozott volna Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével együtt. Mogherini egyedül nem utazik el Kijevbe.

A veséjével van baj

Junckernek a veséjét fogják kezelni. A látogatás újabb időpontja április 27., amikor az EU és Ukrajna csúcstalálkozót tart.

Jean-Claude Junckernek a veséjét fogják kezelni Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

A halasztást Juncker telefonon közölte Porosenkóval, aki a beszélgetés során azt kérte tőle, hogy az európai biztonsági politika keretében támogassa békefenntartó erők Ukrajnába vezénylését.

Az Európai Parlament pár napja szavazta meg, hogy az unió 1,8 milliárd eurós pénzügyi támogatást adjon azon az 1,36 milliárdon felül, amit tavaly nyújtott Ukrajnának. Egyes brüsszeli források szerint előkészületben van egy 700 milliós újabb csomag is.

Ukrajna adósságáról bővebben ide kattintva olvashat.