Megállás nélkül tárgyalnak az iráni atomprogramról

Vágólapra másolva!
A hatok és Irán az éjszaka is folytatja a tárgyalást Lausanne-ban annak érdekében, hogy a március 31-én lejáró határidőre sikerüljön megkötni a keretmegállapodást Irán nukleáris programjáról. 
Vágólapra másolva!

"Még mindig vannak nehéz kérdések. Nagyon keményen dolgozunk a megoldásukon. Késő éjjel és holnap is dolgozni fogunk, hogy jussunk valamire" - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter Lausanne-ban a CNN hírtelevíziónak.

Nincs rossz alku

Frak-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint Irán elvárásai "nagyon ambiciózusak", és nem fogadhatóak el Berlin és a másik öt tárgyaló ország számára. Nem fogunk elfogadni egy rossz alkut - mondta. Steinmeier konkrét gondként említette, hogy miként szabják meg a folytatódó iráni nukleáris kutatások és fejlesztések határait.

Más források szerint azt sem sikerült még tisztázni, hogy milyen téren milyen ütemezéssel oldják fel az Iránt sújtó szankciókat.

Jutalmazzák az agressziót

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Lausanne-ban az iráni nukleáris programról folyó tárgyalásokon jutalmazzák az iráni agressziót. A megbeszéléseken szemet hunynak Irán Jemenben folyó agressziója fölött, s a készülő egyezmény azt az üzenetet hordozza, hogy nem kell megfizetni az agresszió árát, ellenkezőleg: Irán jutalmat kap agressziójáért - vélekedett hétfőn a kormányfő.

Netanjahu szerint jutalmazzák az iráni agressziót Forrás: AFP/Abir Sultan

Korábban a Wall Street Journal azt írta, hogy Izrael kémkedett az Irán és az Egyesült Államok között az atomprogramról zajló tárgyalás után, ezt egy magas rangú izraeli kormánytisztviselő határozottan cáfolta.

A Nyugat enyhítene a szankciókon

Irán és a hatok – vagyis az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország - több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

A felek most a március 31-re kitolt határidőig szeretnének megállapodásra jutni egy keretszerződésről, június 30-ra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.