A pszichiáter szerint nem kell örökre eltiltani a depressziós pilótákat

Andreas Lubitz, Germanwings
Hamburg, 2015. március 27. 2009. szeptember 13-án készült kép Andreas Lubitzról, a Germanwings német légitársaság másodpilótájáról az Airportrace félmaratoni futóversenyen Hamburgban. A 28 éves Lubitz szándékosan idézte elő a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-as utasszállító repülőgépének lezuhanását a francia Alpokban 2015. március 24-én. A gép fedélzetén 150 ember tartózkodott. (MTI/AP/Michael Müller)
Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia egyik vezető pszichiátere óva inti a hatóságokat attól, hogy elhamarkodott döntést hozzanak amiatt, mert a Germanwings tragédiát okozó másodpilótája depresszióban szenvedett.
Vágólapra másolva!

Simon Wessely professzor, a Royal College of Psychiatrists elnöke, a brit hadsereg tanácsadója úgy véli, hiba lenne, ha a hatóságok egy életre eltiltanák a repüléstől a depressziós pilótákat válaszképpen arra, hogy Andreas Lubitz ilyen problémákkal küszködött.

Négy hetet kell várni

A Germanwings tragédiája óta egyre többen kérdőjelezik meg az európai uniós szabályozás helyességét; eszerint a kereskedelmi pilóták csak négy héttel az után kapnak ismét repülési engedélyt, hogy megszűntek depressziós tüneteik – emlékezetett a brit The Guardian.

A szabályozás szerint dolgozhatnak a pilóták akkor is, ha nincsenek tüneteik, és szedik az orvos által felírt antidepresszánsokat.

Folyik az áldozatok azonosítása Forrás: MTI/AP pool//Christophe Ena

Száz brit pilóta érintett

A lap betekintést nyert a polgári légihatóság dokumentumaiba, amelyekből kiderül, hogy Nagy-Britanniában a becslések szerint száz pilótának volt valamilyen szintű depressziós problémája, és közülük ma is 42-en szednek gyógyszert.

Wessely is dolgozott depressziós pilótákkal, és mint a lapnak elmondta, őket a kezelés után is folyamatosan ellenőrzik. „De az a kettő, akivel dolgom volt, azóta is nagyon sikeres karriert mondhat magáénak” – tette hozzá.

Szerinte, ha örökre megtiltanák a depresszióval kezelt pilótáknak a repülést, az olyan lenne, mintha a kezüket eltörőknek egy életre tilos lenne bizonyos dolgokat csinálniuk.

Összegyűjtenek minden bizonyítékot a helyszínről Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Aggódnak a szakemberek

Nem ő az egyetlen szakember, aki aggódik amiatt, ahogyan a sajtó kezeli az esetet.

„Két dolog zavar minket. Egyrészt az, hogy nincs kapcsolat a depresszió és az agresszív öngyilkosság között, ha egyáltalán ez történ ebben az esetben. Másrészt aggasztó, hogy néhányan nevetséges butaságokat mondanak az üggyel kapcsolatban” – magyarázta Wessely.

Andreas Lubitz nem is repülhetet volna aznap Forrás: MTI/AP/Michael Müller