Húsz embert mészároltak le Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Munkásokra támadtak szombat hajnalban Pakisztánban, legalább húsz emberrel végeztek, hármat megsebesítettek.
Vágólapra másolva!

A fegyveresek Beludzsisztán tartomány délkeleti részében rontottak a munkások szállására, felülkerekedtek a nyolcfős őrségen, majd lelőtték az alvó embereket és elmenekültek.

A halottak közül 16 Pandzsáb, négy pedig Szindh tartományból származott.

A támadást még senki sem vállalta magára.

Beludzsisztán a nacionalisták és szakadár beludzs csoportok közötti összetűzések helyszíne. Utóbbiak magukénak követelik a gáz- és az ásványkincs kiaknázásából származó bevételek nagy részét, emellett teljes autonómiára törekednek Iszlámábádtól.