Most egy belga lapot ért hackertámadás

Már működik az oldal
Vágólapra másolva!
Számítógépes kalóztámadás érte vasárnap este a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap weboldalát - jelentette be Didier Hamann lapigazgató, hozzátéve, hogy még nem tudták megállapítani, kik követték el a támadást.
Vágólapra másolva!

Az újság "egy informatikai támadás áldozatává vált" - erősítette meg a Le Soirt és a Sudpresse lapjait kiadó Rossel csoport pénzügyi igazgatója is. Hozzátette ugyanakkor, semmilyen adat nem utal arra, hogy a történtek összefüggenének az egész világra sugárzó TV5Monde francia nyelvű tévéadó múlt heti meghackelésével.

Az Iszlám Állam lehetett?

Utóbbit az Iszlám Állam dzsihádista szervezet vállalta magára, s az akciót Fleur Pellerin francia kulturális miniszter valódi terrorcselekménynek nevezte. "A lap meg fog jelenni hétfőn" - szögezte le a pénzügyi igazgató.

Már működik az oldal Forrás: lesoir.be

Rendszeres támadások

A belga hírügynökség jelentése szerint vasárnap este fél nyolckor egyidejű támadás érte a Rossel csoport összes internetes oldalát, s azok három óra elteltével még mindig elérhetetlenek voltak. Didier Hamann lapigazgató szerint a Le Soirt rendszeresen érik hackertámadások, a szokásos védelmi intézkedéseik azonban ezúttal elégtelennek bizonyultak.