Bevándorlók tömegébe rohant egy gyorsvonat Macedóniában

Vágólapra másolva!
Legkevesebb tizennégy ember vesztette életét az éjszaka a közép-macedóniai Veles közelében, amikor egy vonat elütötte az illegális bevándorolók egy közel ötven fős csoportjának tagjait - jelentette a macedón közszolgálati televízió. A hírt a macedón belügyminisztérium megerősítette.
Vágólapra másolva!

A baleset a Szkopje és Veles közötti vasúti szakaszon egy völgyben történt, amely az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók jól ismert útvonalán található. A nemzetközi gyors Szalonikiből Belgrádba tartott.

Hiába fékezett

A szkopjei Alfa TV információi szerint a bevándorlók többsége Szomáliából és Afganisztánból érkezett Macedóniába. Amikor a mozdonyvezető észrevette a csoportot, amely a síneken és a sínek mellett haladt, fékezni és tülkölni kezdett, de a vonatot már csak későn tudta leállítani, 14 embert elütött - számolt be a részletekről az Alfa TV.

Az MRT információi szerint a helyszínelés még folyik, a mentőcsapat is csak nehezen tudta megközelíteni a baleset helyszínét. Sérülteket nem találtak, nyolc illegális bevándorlót azonban elfogtak.