Felháborodtak az észak-koreai diplomaták

China's Ambassador to the United Nations Liu Jieyi, speaks during a Security Council meeting regarding human rights violations in North Korea on December 22, 2014 at the United Nations in New York. AFP PHOTO/Don Emmert
Vágólapra másolva!
Megzavarta három észak-koreai diplomata azt az Egyesült Államok által kezdeményezett csütörtöki ENSZ-rendezvényt, amelyen Észak-Koreából elmenekült személyek is nyilatkoztak az emberi jogok helyzetéről a külvilágtól elzárt kommunista országban.
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai delegáció egyik diplomatája a világszervezet New York-i székházában tartott rendezvény közben megpróbált felolvasni a tanácskozás ellen tiltakozó nyilatkozatot, mire a teremben ülő észak-koreai menekültek kiabálni kezdtek.

Észak-Korea volt a téma Forrás: AFP/Don Emmert

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet ezt követően azt mondta, "teljes mértékben hiteltelenné tette" magát a küldöttség a közleménnyel, és azt követelte, hogy kapcsolják ki az észak-koreai delegált mikrofonját. Ezután a három észak-koreai diplomata tiltakozása jeleként kivonult a teremből.

Lejárató kampánynak tartják

Nyilatkozatában az észak-koreai küldöttség azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy "lejárató kampányt indítottak" Phenjan ellen, és azt hangoztatták, hogy az Észak-Koreát hátrahagyottak "elárulták hazájukat azzal, hogy elmenekültek onnan".

A világszervezet tanácskozásán a kommunista ország több mint húsz korábbi lakosa is beszámolt az emberi jogok helyzetéről Észak-Koreában. Egyikük, Richard Kim arról mesélt, hogy 12 évesen végig kellett néznie, ahogy apja éhen hal, anyját pedig munkatáborba küldték.

A ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottsága 2014 februárjában 370 oldalas jelentést tett közzé az észak-koreai emberi jogi helyzetről. Arra a megállapításra jutottak, hogy a phenjani rezsim megrendelésére módszeres a kínzás, éheztetik a népet, kivégzéseket hajtanak végre, és mintegy 120 ezer embert tartanak munkatáborokban, embertelen körülmények között.