Nem érkezett még meg Nepálba az ukrán gép

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy mikor képes folytatni útját az a gép, amelyet Katmanduba küldött az ukrán Védelmi Minisztérium, ám az meghibásodás miatt már napok óta Delhiben vesztegel.
Vágólapra másolva!

Az ukrán vezérkar Il-76-os személyszállító repülőgépének még április 29-én el kellett volna indulnia a himalájai földrengés következtében Nepálban rekedt ukrán állampolgárokért, ám már az első felszállásakor sem kísérte szerencse. Előbb a katmandui repülésirányítás szüneteltette átmenetileg az átlagnál nehezebb gépek fogadását, majd Delhi közölte, hogy egy homokvihar miatt képtelenség megközelíteni a légikikötőjét.

A vánolás is nehézkes

A gép így csak másnap indulhatott el, ám egy váratlan meghibásodás miatt kénytelen volt megszakítania az útját az indiai fővárosban. Mint kiderült, a hidraulika szivattyújában eltört egy fontos elem. A Kijevből útnak indított pótalkatrész ugyan azóta már megérkezett Delhiben, csakhogy ezúttal annak az elvámolása ütközik nehézségekbe.

Az ukrán védelmi tárca bejelentése szerint a gépnek május 3-án kellett volna folytatnia az útját, ám a két ország vámhatóságai közti félreértés miatt erre előreláthatólag csak hétfőn kerülhet sor. A külügyi tárca adatai szerint a földrengéskor 210 ukrán állampolgár tartózkodott Nepálban.

Közülük százan jelezték, hogy mielőbb szeretnének hazatérni. A meghibásodott kormánygépre várakozók jelenleg az ukrán főkonzul rezidenciájának kertjében és az ukrán konzulátus udvarán felállított sátortáborban, illetve az orosz nagykövetség kultúrházában kaptak ideiglenes szállást.