Meghalt a dzsihádisták második számú vezetője

2015.05.13. 18:34

Életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet második számú vezetője az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők egyik légicsapásában Irak északi részén - jelentette be a bagdadi védelmi minisztérium.

"Hiteles titkosszolgálati információk szerint a koalíciós erők az Iszlám Állam második számú vezetőjét, Abu Alá al-Afarit vették célba Tal Afar körzetében" - írta a tárca a honlapján megjelent közleményben, hozzátéve, hogy a terrorvezérre egy mecsetben csaptak le, ahol más radikális vezetőkkel találkozott.

Lehet, hogy mégsem

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem tudta megerősíteni az Afari likvidálásáról szóló híreket. A nemzetközi szövetség azonban közölte, hogy az utóbbi 24 órában valóban bombázták az említett térséget, s megsemmisítették ott a lázadók egyik állását.

Elvileg már Dzsihádi John sem élForrás: AFP/Ho

A The Guardian című brit napilap arról írt néhány héttel ezelőtt, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője életveszélyesen megsebesült egy márciusi légitámadásban. Bizonyos források szerint azóta a "kalifa" jobbkeze, Abu Alá al-Afari vette át a szervezet irányítását.

Az Egyesült Államok és szövetségesei augusztus óta hajtanak végre légitámadásokat a Szíriában és Irakban is jelentős területeket elfoglaló Iszlám Állam állásai ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK