Nagyon erős földrengés rázta meg Japán partjait

Vágólapra másolva!
Erős földrengés volt szombaton Japán partjainak közelében, a földmozgást a szigetország egész területén érezni lehetett.
Vágólapra másolva!

Az amerikai földtani intézet szerint 7,8, a japán szeizmológiai jelentések szerint viszont 8,5 erősségű rengésről volt szó, epicentruma Tokiótól mintegy ezer kilométerre délre, az Ogaszavara-szigetek térségében volt.

Az egyik forrás úgy tudja, hogy a földmozgás 696, a másik szerint pedig 590 kilométeres mélységben történt. Károkról, áldozatokról nem érkezett jelentés, és az eddigi előrejelzések szerint nincs szökőárveszély.

Legutóbb április 20-án mozdult meg a föld az ázsiai országban. Akkor szökőár-figyelmeztetést adott ki a japán meteorológiai szolgálat.