Kétszáz iskolát zártak be a járvány miatt

Vágólapra másolva!
Kétszázkilenc dél-koreai iskolában szünetelt szerdán tanítás a MERS-fertőzések felbukkanása miatt.
Vágólapra másolva!

Hvang Vu Jé szociális ügyekért és oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes közölte, hogy az iskolákban sokkal szigorúbb betegségmegelőzési intézkedéseket kell tenni, mint másutt.

A bezárt iskolák csaknem 90 százaléka a legveszélyeztetettebbnek tekintett Kjonggi tartományban van, ahol előfordultak az első megbetegedések. Földrajzilag ebben a tartományban fekszik a főváros, Szöul is, de külön közigazgatási egységet képez.

Már harminc új fertőzött

A MERS-koronavírussal fertőzött betegek száma Dél-Koreában szerdára már elérte a harmincat, és ketten belehaltak a betegségbe.

A MERS-vírus az angol Middle East Respiratory Syndrome, azaz Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttes kezdőbetűiből kapta rövidítését. Köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okoz és vírusos tüdőgyulladást idézhet elő. A betegek halálozási aránya magas, közel 40 százalékos, a kór ellen nincs védőoltás.

Dél-Koreába feltehetőleg egy 68 éves férfi hurcolta be, akinél május 20-án, két héttel az után diagnosztizálták a kórokozót, hogy visszatért a közel-keleti útjáról, járt Szaúd-Arábiában, ahol a legelterjedtebb a betegség.