Kivágták magukat a börtönből

Vágólapra másolva!
Elektromos vágószerszámok segítségével megszökött két elítélt gyilkos egy szigorúan őrzött börtönből, az egyesült államokbeli New York államban, nem messze a kanadai határtól - közölte szombaton a rendőrség. A hatóságok kétszáz embert vetettek be a veszélyes bűnözők keresésére.
Vágólapra másolva!

A 48 éves Richard Matt és a 34 éves David Sweat cellája egymás mellett van a Dannemora helységben lévő börtönben, amelyet eldugottsága és a vidék hűvös éghajlata miatt Kis Szibériának hívnak. A két rab szombatra virradóra szökött meg, hiányukat a reggeli ellenőrzéskor vették észre.

Minden akadályt átvágtak

Lyukat fúrtak cellájuk hátsó falán, kimásztak rajta, és közműalagutakon keresztül kijutottak a szabadba úgy, hogy közben elektromos vágószerszámokkal vágtak át minden akadályt. Azt egyelőre nem tudja a börtönszemélyzet, hogy a szerszámokat honnan szerezték, elképzelhető, hogy a börtön karbantartóitól lopták el. A Reuters hírügynökség szerint a szökés módja hasonló ahhoz, amely a Stephen King regényéből készült, A remény rabjai című, 1994-ben bemutatott filmben szerepel.

150 éves a börtön, de ez az első szökés

Andrew Cuomo New York-i kormányzó az esetről tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a börtön 150 éves történetében ez volt az első szökés, agyafúrt módon hajtották végre, és a szökevények nagyon veszélyes bűnözők. Óvatosságra intette a környék lakosságát. A két férfi elfogására kétszáz rendőrt és helikoptereket is bevetettek.

Richard Mattet életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték rablásért, emberrablásért és gyilkosságért. Huszonöt év letöltése után szabadulhat. David Sweatet szintén életfogytig tartó börtönre ítélték egy seriffhelyettes meggyilkolásáért, neki mindenképpen le kell töltenie a büntetését.