Putyin kihúzta a gyufát a pápánál

Russian President Vladimir Putin (C) leaves the Vatican after a private audience with Pope Francis on June 10, 2015. AFP PHOTO / VINCENZO PINTO
Vágólapra másolva!
Nem a legmelegebb fogadtatásban részesült Vlagyimir Putyin a Vatikánban, miután szokásához híven onnan is elkésett. Ferenc pápa hűvössége tisztán kivehető volt, és ennek nem az volt a legárulkodóbb jele, hogy németül köszöntötte az orosz vendéget.
Vágólapra másolva!

Azon persze nem lehetett csodálkozni, hogy a katolikus egyházfő a békét sürgette Kelet-Ukrajnában, amikor szerda este az orosz elnököt fogadta, és még talán azon sem, hogy ehhez Vlagyimir Putyin közbenjárását kérte.

Voltak azonban olyan jelek, amelyek azt sejttették, hogy Ferenc pápa és Putyin találkozója nem a legbarátságosabb hangulatban telt – szúrta ki a The Moscow Times. Az orosz elnök ugyanis pont annyit késett Vatikánból, mint ameddig a zárt ajtók mögötti tárgyalás zajlott: 50 percet.

Putyin beállít a Vatikánba Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Szakértők ezt az egyik stratégiai fegyverének tartják – váratta már meg John Kerry amerikai külügyminisztert, Angela Merkel német kancellárt, de februárban Orbán Viktor miniszterelnöknek is órákat kellett szobroznia –, de a katolikus egyházfő azért más kategória.

„Az argentin pápa, aki általában beszédes, mielőtt vendégeivel bemegy a dolgozójába, most merevnek és rendkívül hivatalosnak tűnt, amikor kurtán, németül – egy willkommennel – üdvözölte Putyint.

Putyin svájci gárdisták körében Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg az újságírók ki nem vonultak a teremből” – jegyzi meg a Reuters. A német köszöntés amúgy nem akkora meglepetés, hiszen mindketten kiválóan beszélik a nyelvet: a pápa néhány hónapig Frankfurtban tanult, az orosz elnök pedig Drezdában volt KGB-s.

A hűvös hangulat másik jele, hogy

a találkozó után kiadott vatikáni közleményben nem szerepelt a szívélyes kifejezés, ami pedig szinte az összes pápai megbeszélés egyik eposzi jelzője.

Állt már közelebb államfőhöz a pápa Forrás: RIA Novosti/Aleksey Nikolskyi

Ferenc pápa egyedül a tárgyalás utáni ajándékcserén enyhült meg, amikor a riporterek közelében olyasmiről beszélt Putyinnak, hogy „a béke legyőz minden háborút”, illetve hogy a népek közti szolidaritásra van szükség.

Az orosz internetet sem hagyták hidegen a történtek.

"Szentatyám, megbocsátom a vétkeit" – viccelődtek Putyin magabiztosságán.

"A pápa főnöke nem olyan megbocsátó, mint John Kerryé" – élcelődött Putyin kritikusa, Garri Kaszparov.