Megszabadulhat a Nemzeti Front Jean-Marie Le Pentől

(FILES) - A picture taken on November 29, 2014 in Lyon shows France's former far-right Front National (FN) party's leader Jean-Marie Le Pen (R) and France's far-right Front National (FN) party’s leader Marine Le Pen (L),  during the 15th French far-right
Marine Le Pen és Jean-Marie Le Pen
Vágólapra másolva!
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője szigorúbban megrostálná a párt kádereit, miután kiderült: egy volt megyei képviselő aktivisták közreműködésével gépkocsikat gyújtott fel a körzetében, majd a blogján elítélte a romló közbiztonsági állapotokat.
Vágólapra másolva!

A France 2 francia közszolgálati televízió jelentése szerint a 25 éves Adrien Desport-t és a párt öt aktivistáját szerdán este vették őrizetbe Meaux városában, ahol gyorsított eljárásban akarták őket elítélni. A gyanúsítottak azonban halasztást kértek védelmük előkészítésére, így a pert július 15-re napolta a bíróság.

Kampányfogás

A 19 és 25 év közötti aktivisták ellen gépkocsik felgyújtása, bűnszövetkezetben való részvétel, képzeletbeli bűncselekmény elítélése, valamint kábítószer-fogyasztás a vád. Azzal is gyanúsítják őket, hogy párttársaik gépkocsijaira, kapuira és postaládáira feliratokat festettek.

Többségük elismerte a bűncselekményben való részvételét, vandalizmusukkal a Nemzeti Front romló közbiztonságról szóló, sűrűn hangoztatott álláspontját akarták alátámasztani.

Adrien Desport önkormányzati képviselő volt Forrás:adriendesport.fr

Fegyelmi indult

A helyi pártiroda egyik tagja jelentette fel őket áprilisban a rendőrségen, miután szemtanúja volt a gyújtogatásnak, és ezért a pártban belső vizsgálat is indult.

Nicolas Bay, a párt főtitkára azt közölte, hogy Desport párttagságát már két héttel ezelőtt felfüggesztették, és fegyelmi eljárást indítottak ellene.

Marine Le Pen pártja jó eredményt érhet el a helyhatósági választáson Forrás: AFP/Charly Triballeau

Beleillik a sorba

Bár autók felgyújtására korábban még a Nemzeti Front sem vetemedett, hasonló dolgokat nem először követtek el a párt alacsonyabb rangú tisztségviselői – emlékeztetett a Politico.

A 2014-es önkormányzati választás előtt Marine Le Pen megszabadult több képviselőjelölttől is, akik nyíltan rasszista bejegyzéseket írtak közösségi oldalakra, illetve betiltott csoportok tagjai is voltak.

Leszámolnak a papával

A Nemzeti Front egyébként pénteken szavaz arról, hogy megfosszák-e az alapító Jean-Marie Le Pent a tiszteletbeli elnöki poszttól, miután a nyilvánosság előtt ugrott össze a lányával.

Marine és Jean-Marie Le Pen. A nyilvános vita sokat ártott a pártnak Forrás: AFP/Jeff Pachoud

Marine Le Pen az apjánál keményebb kézzel próbál rendet teremteni a pártban. Egy neve elhallgatását kérő pártilletékes azt mondta a Politicónak, hogy a pártelnök a korábbinál szigorúbb vizsgálatnak veti majd alá az önkormányzati képviselőjelölteket a decemberi választás előtt, hogy elkerülje a botrányokat.

„25 éven keresztül piások, lecsúszott elemek, senkiháziak indulhattak, elég volt, ha megjelentek az üléseken. Ennek vége” – mondta a portálnak.