Álarcosok támadták meg az ukrán konzulátust

Vágólapra másolva!
Ismeretlen elkövetők megtámadták szombatra virradóra Ukrajna főkonzulátusát a délnyugat-oroszországi Rosztov-na-Donu városában - jelentette az ukrán és az orosz média.
Vágólapra másolva!

Az orosz rendvédelmi szervekre és titkosszolgálatra hivatkozó reggeli híradások szerint „csoportosan elkövetett szervezett” támadás történt. Az UNIAN ukrán hírügynökség közölte, hogy a támadók éjfél után körülbelül egy órával érkeztek a helyszínre.

Vitalij Moszkalenko rosztovi főkonzul azt mondta, hogy a támadók téglákkal bezúzták az első emeleti ablakokat, tojással és paradicsommal megdobálták az épületet, a homlokzatot pedig méregzöld színű foltot hagyó fertőtlenítőszerrel öntötték le.

Jöttek a rendőrök és újságírók

A diplomáciai külképviselet egyes berendezéseit megrongálták, leverték a falon lévő bronztáblát. A támadás után 20-30 perccel rendőrök vették körül az épületet - tette hozzá a főkonzul.

Egy másik ukrán diplomata, Olekszandr Kovtun azt mondta, hogy a támadókon álarc volt, és a város központjából érkeztek, ahol a titkosszolgálat és a rendőrség épülete van.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a támadás után rögtön megjelentek a helyszínen az orosz újságírók. Őrizetbe vettekről egyelőre nem érkezett hír.