Szerbia és Magyarország megerősíti a határőrizetet

- Szíriai menekült egy gyermeket emel át a kerítés maradványán a délkelet-törökországi Akcakalében, miután a menekültek áttörték a határkerítést. A szíriai menekültek Törökországba beözönlését a szíriai kurd harcosok és Iszlám Állam szélsőséges iszlamista
Szíriai menekült egy gyermeket emel át a kerítés maradványán a délkelet-törökországi Akcakalében, miután a menekültek áttörték a határkerítést. A szíriai menekültek Törökországba beözönlését a szíriai kurd harcosok és Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei között a közeli Tal-Abjadban vívott harcok idézték elő. http://www.origo.hu/nagyvilag/20150612-belso-puccsal-szoritotta-hatterbe-az-al-kaidat-az-iszlam-allam.html
Vágólapra másolva!
Szerbia igyekszik meghiúsítani minden illegális határátlépést – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter hétfőn.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető bejelentette azt is, hogy közös járőrözésbe kezdenek a magyar rendőrséggel a szerb határon - írja a b92.net.

Naponta tárgyalnak

Stefanovic elmondta azt is, hogy napi rendszerességgel tárgyalnak a magyar rendőrséggel a feladatokról. Hozzátette, hogy beszélt az osztrák kollégájával, Johanna Mikl-Leitnerrel is a migrációs kihívások kapcsán.

A szíriai menekültek Törökország határán Forrás: AFP/Bulent Kilic

A szerb belügyminiszter közölte, hogy országa - annak ellenére, hogy nem tagja az Európai Uniónak - megpróbál fenntartható megoldást találni a bevándorlás megfékezése érdekében. Elmondta azt is, hogy a macedón határon is megerősítik a járórözést.

Szerbia tranzitország

Elmondta azt is, hogy a legtöbb menedékkérő és bevándorló Bulgárián és Görögországon keresztül lép be Szerbiába és déli szomszédunkat csak tranzitországnak tekinti.

Hangsúlyozta, hogy országa tiszteletben tart minden visszatoloncolásról szóló egyezményt, ugyanakkor

a szerb állampolgárok érdekeit is védeni kell.

A szíriai konfliktus miatt elmenekült és az Európai Unióba igyekvő emberek a macedóniai Veles közelében Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy a magyar kormány minden lehetőséget végigvesz a bevándorlással kapcsolatban, ide értve a teljes fizikai határzárat is.