Felrobbantotta magát két kamaszlány Nigériában

Vágólapra másolva!
Két lány felrobbantotta magát hétfőn Észak-Nigéria legnépesebb városában egy zsúfolt mecset közelében, s mintegy 30 ember meghalt – közölték szemtanúk.
Vágólapra másolva!

Ez volt a negyedik öngyilkos merénylet júniusban a Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport szülőföldjének és erősségének számító Maiduguriban.

Idi Idrasa halkereskedő elmondta, hogy az egyik kamaszlány a halpiac közelében lévő mecsetnél hozta működésbe a pokolgépet. A mecsetben számos hívő volt a délutáni imán a ramadán, a muzulmán böjti hónap alkalmából. A másik kamaszlány távolabb robbantotta fel magát, és az a pokolgép a csak a merénylő életét oltotta ki.

Harminc halott, félszáz sebesült

Egy polgári védelmi illetékes szerint legalább 30 holttestet találtak a merénylet színhelyén. A hadsereg oldalán az iszlamisták ellen harcoló helyi milícia egyik tagja szerint legalább ötvenen megsebesültek.

A Boko Haram lányok és nők százait rabolta el, és a női merénylők számának növekedése miatt nőtt az aggodalom, hogy a foglyaikat öngyilkos merényletekre kényszerítik.

Távirányított robbanások

Egy bombaszakértő szerint a lányok és nők testére erősített robbanószerkezetek távirányításúak, a merénylők nem tudják befolyásolni a robbantást.

A Boko Haram növelte a támadások számát, amióta az ország új elnöke, Muhammadu Buhari bejelentette, hogy a fővárosból, Abujából a Borno szövetségi államban fekvő Maiduguriba helyezik át a katonai főparancsnokság székhelyét.