Vágólapra másolva!
33 éves hagyományt tört meg az állatokkal szembeni kegyetlenkedés ellen küzdő Los Angeles-i szervezet: egy macskának adta a „nemzet hős kutyája” díjat. Tara éppen egy vad kutyától mentette meg a család kisfiát, és az esetet a házukra szerelt biztonsági kamera rögzítette.
Vágólapra másolva!

Az ötéves Jeremy tavaly májusban biciklizett a ház előtt, az édesanyja és a család hétéves cirmos cicájának figyelő szemei előtt – számolt be a szervezet, a spacaLA honlapja.

A szomszédék éppen elhajtottak, és a kutyájuk kiszökött a nyitott kapun – és egyenesen Jeremyre rontott. Belemélyesztette a fogait a kisfiú lábába, és vonszolni kezdte.

Akkor azonban jött Tara, és mint egy anyatigris, elkergette a kutyát.

A biztonsági kamera felvételét a családfő azonnal feltette a YouTube-ra, és Tara internetes sztár lett: a videót azóta már 24 millió ember látta.

Most megkapta méltó jutalmát, ráadásul a hős kutya díj mellé egy teljes évnyi macskaeledel is jár.