40 ezres is lehet a NATO gyorsreagálású ereje

NATO NRF Lengyel gyakorlat
Soldiers take part in a NATO Response Force (NRF) exercise in Zagan, southwest Poland on June 18, 2015. AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI
Vágólapra másolva!
Tízszeresére növelheti a NATO az orosz határ közelében, Kelet-Európában állomásoztatott csapatainak számát. A tagországok védelmi miniszterei döntenek majd arról, hogy megnöveljék-e a létszámot – jelentette be Jens Stoltenberg főtitkár.
Vágólapra másolva!

Tavaly szeptemberben döntöttek a NATO állam- és kormányfői egy még könnyebben bevethető egység, a „Lándzsahegy” alakulat létrehozásáról. Ez eredetileg 5 ezer katonából állt, de a létszámot akár 40 ezresre bővíthetik.

Kelet-Európában tavaly mindössze négyezer NATO-katona állomásozott – emlékeztetett az International Business Times.

A gyorsreagálású erő tagjai gyakorlatoznak Lengyelországban Forrás: AFP/Janek Skarzynski

A miniszterek döntenek

A létszám emeléséről a tagállamok védelmi miniszterei döntenek majd, akik szerdán és csütörtökön tanácskoznak Brüsszelben.

Ash Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn már bejelentette, hogy az Egyesült Államok repülőgépekkel, fegyverzettel és katonákkal is beszáll, hogy segítse Európát a biztonságát fenyegető veszélyek elleni harcában.

A Fox News értesülése szerint a veszélyt egyrészt Oroszország, másrészt a délről érkező – nyilvánvalóan muszlim – szélsőségesek jelentik.

Az Egyesült Államok nehézfegyverzetet, többek között Abrams-M1A1 tankokat hoz az orosz határ közelébe Forrás: AFP/Ali Al-Saadi

Hat parancsnokság

A csapatok irányítását hat központból végzik majd: Romániában, Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és Bulgáriában lesz egy-egy parancsnokság.

Stoltenberg szerint ez lesz a NATO legnagyobb csapaterősítése a hidegháború vége óta. A NATO-főtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a szövetség komoly aggodalommal figyeli Oroszország „egyre rámenősebb” viselkedését.

Mint az Origo is beszámolt róla, Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a nukleáris erők fejlesztését. Szerinte ezzel csak felkészülnek arra, hogy az Egyesült Államok nehézfegyverzetet tervez telepíteni a határaik közelébe.