Amerikában is azzal küzdenek, amivel Áder János

TOP Áder János Köztársasági Elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának vendége műsorvezető Rideg Richárd
TOP Áder János Köztársasági Elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának vendége
Vágólapra másolva!
Az évszázad végére évente 69 ezer ember halálát okozhatja, és több milliárd dolláros anyagi kárral járhat a klímaváltozás az Egyesült Államokban, ha az ország nem tesz gyors és jelentős lépéseket a globális felmelegedés megfékezése érdekében - közölte az amerikai Környezetvédelmi Hivatal. 
Vágólapra másolva!

A hivatal számításai szerint 2100-ra évi 57 ezer ember halálát okozhatja a légszennyezettség, és további 12 ezren vesztik majd életüket az extrém magas hőmérséklet miatt.

Egyes döntéshozók rövid távú gazdasági érdekek miatt még mindig kétségbe vonják a globális klímaváltozást Forrás: completcolorado.com

A már most is vízhiánnyal küzdő Kalifornia államban a jövőben egyre gyakoribbá válhat a szárazság, a Sziklás-hegységben megszaporodhatnak a súlyos erdőtüzek, míg az ország délkeleti részén a rendkívül magas hőmérséklet, a kevés csapadék és a viharok számának növekedése, valamint a tengerszint emelkedése jelenthet komoly problémát. Csak a part menti területeken

évi ötmilliárd dolláros kárt okozhat az éghajlatváltozás.

Sürget az idő

Bár a jelentés szerint ezen hatások egy része csak évtizedek múlva válik majd kézzelfoghatóvá, Gina McCarthy, a hivatal igazgatója azt hangsúlyozta: az éghajlatváltozás megfékezését elősegítő döntéseket azonnal meg kell hozni,

McCarthy egyúttal kiemelte: a jelentés fel kell, hogy nyissa azok szemét, akik nincsenek tisztában a klímaváltozás potenciális veszélyeivel.

Áder is a klímaváltozás ellen küzd

Nemrégiben sötét jövőt festett le a Fővárosi Közgyűlés előtt Áder János. A köztársasági elnök a beszédében

a klímaváltozás veszélyeire hívta fel a figyelmet,

és arra kérte a képviselőket, hogy csatlakozzanak Al Gore volt amerikai alelnök világméretű klímakampányához. Ide kattintva elolvashatja, hogy mit mondott.

Áder János az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorában Fotó: Bielik István - Origo

A köztársasági elnök a tiszai folyószabályozásról és a Klímavédelem Most programról is beszélt májusban az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában. Az erről szóló összeállításunkat itt találja.