Hányingerkeltők az ukrán katonai élelmiszercsomagok

orosz konzerv
Vágólapra másolva!
Undorító bűz és állott zsírszag árad az ukrán hadseregnél rendszeresített tábori élelmiszercsomagokból, amelyeket a frontra vezényelt katonák olykor hetekig kénytelenek fogyasztani.
Vágólapra másolva!

Hányingerrel küszködtek egy nem szokványos élelmiszer-bemutató résztvevői, akiknek Anatolij Cuperjak munkácsi mesterszakács tárta fel az ukrán katonák tábori étkeztetésének mélységes bugyrait. A magyar Konyhafőnök c. műsor ukrán megfelelőjének zsűritagja önkéntes kóstolók és újságírók jelenlétében vizsgálta meg a kelet-ukrajnai harcok résztvevőinek szánt élelmiszercsomagok tartalmát.

A látvány és a szag

Az egyik szabadságos katona által rendelkezésre bocsátott csomag néhány tasak cukoradag, kávépor és tea mellett egy-egy lejárt szavatosságú, puffadt, főleg megrághatatlan mócsingot, olvadt zsírt és faggyút tartalmazó húskonzervet, beazonosíthatatlan eredetű, kolbásztölteléknek nevezett pástétomot, továbbá 2-3 darab gusztustalan húscafatot tartalmazó hajdinakásás miazmát tartalmazott. Már az első konzerv felbontása során undorító bűz és áporodott zsírszag ütötte meg a közönség orrát, akik közül ezt követően csak a legelszántabbak vállalkoztak a kóstolásra.

Trágyának nevezte

Az országos hírű munkácsi mesterszakács így fakadt ki a nagy látogatottságnak örvendő közösségi oldalán: „Drága ukrán testvéreim, nézzék, mivel etetik a katonáinkat, és mire herdálja el az erre szánt pénzt a Védelmi Minisztériumunk". A ruszin nemzetiségű séf a rá jellemző kárpátaljai népi tömörséggel csak ganajként jellemezte a konzervek tartalmát.

Hatékonyabban öl, mint a golyó

A jelenlévők is egyetértettek abban, hogy az életük feláldozására kivezényelt katonákkal az ellenség golyójánál is gyorsabban végezne ez a koszt, ha nem léteznének azok a civil önkéntesek, akik közadakozásból friss élelmiszerekkel látják el a lövészárkok sarában, vagy ellenőrzőpontok földkunyhóiban sínylődő, otthonaikból kiszakítva mundérba kényszerített családapákat, földműveseket és falusi tanítókat.

Felütötte fejét a skorbut

A Szabadság (Szabad Európa) Rádió ukrajnai szerkesztőségének adatai szerint az elmúlt tél folyamán a terrorellenes műveletek térségébe vezényelt ukrán katonák ezreinél jelentkeztek a skorbut jelei a hiányos élelmezés következtében. Az idén tavasszal pedig több ízben is bebizonyosodott, hogy a védelmi tárcán belül virágzó korrupcióból fakadóan egyes beszállítók emberi fogyasztásra alkalmatlan „élelmiszerekkel" látták el a hadsereget.