Washington nem aggódik a külügyminiszter miatt

Vágólapra másolva!
Július 1-je után is folytatódik az iráni atomrogramról szóló nagyhatalmi egyeztetés. 
Vágólapra másolva!

A tárgyalások összes résztvevője egyetértésre jutott, hogy a június 30-i határidő lejárta után is folytatják az egyeztetéseket annak érdekében, hogy sikerüljön megállapodásra jutni Irán vitatott nukleáris programjáról – közölte egy amerikai illetékes vasárnap.

Federica Mogherini bizakodó volt vasárnap Forrás: AFP/Christian Bruna

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő emellett elmondta,

Washingtont nem aggasztja, hogy Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter konzultációra hazautazott

a tanácskozás helyszínéről Teheránba.

Mogherini bizakodó volt

Nehéz, de nem lehetetlen egyezségre jutni a vitatott iráni atomprogramról szóló nagyhatalmi tárgyalásokon, a megállapodás politikai akarat kérdése – közölte korábban Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap.

„Ha a tárgyaló felek mindegyikénél megvan az erős politikai akarat ezekben az utolsó pillanatokban, akkor meg tudjuk csinálni” – hangsúlyozta az illetékes, miután megérkezett Bécsbe, az utolsó tárgyalási forduló helyszínére. Nevük elhallgatását kérő diplomaták ugyanakkor kevés esélyt látnak a megegyezésre, többen úgy vélekedtek, hogy a június 30-án lejáró határidő után meg fogják hosszabbítani a tanácskozásokat.

Hosszú hónapok óta egyeztetnek a nagyhatalmak az iráni atomprogramról Forrás: AFP/Christian Bruna

A határidő kiterjesztésének lehetőségéről beszélt vasárnap az iráni küldöttség szóvivője is „Amennyiben sok munka marad hátra, akkor a delegációk július 1-jét követően is Bécsben maradnak, hogy tovább tárgyaljanak egy jó megállapodás megkötése érdekében” – mondta.

Fegyverkezési verseny

Az Irna hivatalos iráni hírügynökség eközben arról számolt be, hogy Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter vasárnap délután visszatér az osztrák fővárosból Teheránba. A tájékoztatás szerint a tárcavezető a konzultációk után, egy nappal később utazik vissza Bécsbe.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt mondta, meg van róla győződve, hogy

mindenki veszít, amennyiben nem sikerül megállapodni.

„Irán továbbra is elszigetelve marad és újabb fegyverkezési verseny indulhat be a konfliktus sújtotta térségben” – tette hozzá.

Philip Hammond brit külügyminiszter szerint nem szabad rossz megállapodást kötni Forrás: AFP/Christian Bruna

Áprilisban volt a keretszerződés

Irán és a hatok csoportja áprilisban megállapodott egy keretszerződésben, amely lehetővé teszi egyes polgári rendeltetésű atomlétesítmények működését azok nemzetközi ellenőrzése fejében az Irán elleni szankciók feloldása végett. A tárgyalófelek június 30-át határozták meg az átfogó, végleges megállapodás határidejének.

Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. A nyugati hatalmak azzal vádolják Iránt, hogy titokban atomfegyverek kifejlesztésén dolgozott, míg az iszlám köztársaság vezetése tagadja ezt.