Görögország megerősítette, hogy nem fizet az IMF-nek

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter kemény küzdelmet vív Brüsszelben
Vágólapra másolva!
Most már biztos, hogy Görögország nem fizeti ki tartozását a Nemzetközi Valutalapnak. Angela Merkel német kancellár szerint nem várható áttörés a tárgyalásokon. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök lemond, ha az igenek győznek a vasárnapi népszavazáson. 
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is megerősítette a görög kormány, hogy a határidőig nem fizeti vissza a Nemzetközi Valutalapnak 1, 6 milliárd eurós tartozását. Jánisz Varufakisz pénzügyminisztert több nemzetközi hírügynökség is idézte.

A hírt már korábban sejteni lehetett, a Reuters hírügynökségnek is erről beszélt egy görög kormányzati illetékes, de hivatalosan most erősítették meg először. A bejelentéssel egy időben uniós források szerint

Brüsszel újabb kísérletbe kezdett a görög adósságválság rendezésére.


Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter megerősítette: nem fizetnek. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Angela Merkel kancellár kora délután viszont már arról beszélt, hogy az ajtó ugyan nyitva áll, de nem várható áttörés a tárgyalásokon.

Ciprasz lemond, ha igent mondanak

Görögországban vasárnap rendeznek népszavazást arról, hogy elfogadják-e a nemzetközi hitelezők feltételeit. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a BBC szerint lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha az igenek győznének.

- mondta Ciprasz előző este az állami televízióban.

Ciprasz és Juncker között feszült lett a viszony Forrás: Yves Herman/Reuters

A radikális baloldali Sziriza párt vezetője arra buzdította a görögöket, hogy utasítsák el a hitelezők javaslatait, és azt mondta, ez Görögországnak "erősebb fegyvereket" adna a kezébe a tárgyalóasztalnál. A kormányfő kijelentette, nem hisz abban, hogy a hitelezők a dél-európai ország eurózónabeli tagságának megszűnését akarják, mert ennek az ára óriási lenne.

Juncker becsapva érzi magát

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn úgy nyilatkozott: úgy érzi, becsapta őt a Ciprasz-kabinet, és arra szólította fel a görögöket, szavazzanak ellene. A görög sajtó kedden arról számolt be, hogy Juncker hétfő éjszaka újabb ajánlatot tett Görögországnak. Az athéni kormánynak küldött, hivatalosan meg nem erősített javaslat lényege: amennyiben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök kész támogatni a hitelezők javaslatát és a vasárnapra kitűzött referendum előtt a szavazókat annak jóváhagyására, azaz "igen" szavazatra szólítja fel, az

megnyithatja az utat a további tárgyalások, illetve az euróövezeti pénzügyminiszterek találkozója előtt.

Athénban sorok alakultak ki a bankautomaták előtt. A helyiek naponta csak 60 euró készpénzt vehetnek ki. Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Jannisz Koleszidisz

Tovább tüntetnek

Hétfő este több tízezren tüntettek Athénban a görög parlament előtt, hogy szolidaritásukról biztosítsák Ciprasz kormányát. Kedd délutánra az ellentábor, az "igen" szavazatok támogatói hirdettek tiltakozó megmozdulást a görög fővárosba.