Tragikus buszbaleset történt Kínában

Vágólapra másolva!
Dél-koreai kormányzati alkalmazottakat szállító busz zuhant le egy autópálya hídjáról Északkelet-Kínában, tízen meghaltak.
Vágólapra másolva!

A baleset szerdán történt félúton Csien város és az Észak-Koreával határos Dangdong között - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A csieni kormányzat Twitteren azt írta, hogy

tízen meghaltak, mind dél-koreaiak.

Korábbi helyi sajthírek még két kínai halottról is beszámoltak.

Konvojban haladt a busz

Dél-koreai tisztviselők elmondták, hogy a buszon huszonhat honfitársuk utazott, egy 140 fős dél-koreai küldöttség részeként. A delegáció tagjai többségében kormányzati és belügyi alkalmazottak voltak. Útjuk során Kína történelmi helyszíneit keresték fel, többek között azokat a helyeket, ahol a II. világháború vége előtt koreai szabadságharcosok szembeszálltak a japán gyarmati uralom erőivel.

A busz egy hat járműből álló konvojban haladt. Az interneten közzétett fényképen látható volt, hogy

a mélybe zuhant autóbusz a tetejére zuhant

a sekély vízben a híd alatt.