Molotov-koktélt dobtak a berlini kancelláriára

Vágólapra másolva!
Gyújtogatásos merényletet kíséreltek meg Berlinben a kancellári hivatal ellen - közölte csütörtökön a német főváros rendőrsége. Egy 48 éves férfi csütörtök hajnalban átmászott a kancellária kertje körüli kerítésen, Molotov-koktélt hajított az épületre és röplapokat szórt szét, majd megpróbált kerékpárral elmenekülni.
Vágólapra másolva!

A feltételezett elkövetőt a helyszín közelében őrizetbe vették. Személyi sérülésről vagy anyagi kárról nem szól a rendőrségi közlemény. A férfi a Német ellenállási mozgalom (DWB) nevű szélsőjobboldali csoport röplapjait hagyta a kormányfői hivatal kertjében, és a lakásában további DWB-s röplapokat foglaltak le.

Merényletsorozat

A berlini kormányzati negyedben csaknem egy éve kezdődött merényletsorozat. Tavaly augusztus óta egyebek között a Reichstag - a törvényhozás alsóháza, azaz a Bundestag székhelye - és a konzervatív CDU székháza ellen hajtottak végre támadást Molotov-koktéllal. Személyi sérülés egy alkalommal sem történt, az anyagi kár nem volt jelentős.

Balkanizálódás

Sajtóbeszámolók szerint a rendőrök a merényletek helyszínén egy több oldalas dokumentumot találtak, amelyet a DWB jegyez. A szervezet - amelyet a hatóságok korábban nem ismertek - a támadásokat magyarázó szövegben kiemelte, hogy Németország szétesésével és "balkanizálódásával" fenyeget "a multikulturális, soknemzetiségű, sokvallású lakossági összetétel", amelyben nem egyetlen közös, hanem több párhuzamos történelmi hagyomány él.

Nem közöltek részleteket

A rendőrség eddig nyomozati érdekekre hivatkozva nem közölt részleteket a német főváros kormányzati negyedében elkövetett gyújtogatásos merényletekről.