Lenyomta a Disney-t a szikh postás

Észak-India, Szikh utcai ünnepség Amritsar utcáin
Vágólapra másolva!
Egy szikh postás megnyerte a harcot a floridai Disney World ellen: ezentúl nem zárhatják el a látogatók szeme elől csak azért, mert turbánt és szakállt visel.
Vágólapra másolva!

A floridai Gurdit Singhet többször is hátrányos megkülönböztetés érte a Disney Worldben. Amikor először állásért jelentkezett 2005-ben, azt mondták neki, hogy csak a látogatók elől elzárt helyeken dolgozhat, például a konyhában vagy a parkoló takarítójaként.

Akkor elutasította az ajánlatot, 2008-ban azonban újra jelentkezett, ezúttal portásnak. Ehelyett azonban postásnak vették fel, de csak olyan utakon járhatott a parkban, ahol a turisták nem láthatták.

Szikh utcai zenészek Amritsar utcáin Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád

Nem tetszett a viselet

A Disney azzal indokolta a döntést, hogy Singh „viselete” nem felel meg az öltözködési előírásoknak, valójában azonban a férfi szakállával és turbánjával volt bajuk.

Csakhogy a szikhek számára a turbán és a szakáll nem divat, hanem a vallási előírás része. A férfi ezért ügyvédhez fordult a hátrányos megkülönböztetés miatt.

Májusban az Amerikai Társaság a Szabadságjogokért és a Szikh Koalíció közösen írt levelet a Disney-nek, amelyben aggodalmukat fejezték ki a diszkrimináció miatt – számolt be a BBC.

A közbeavatkozás eredményeképpen Gurdit Singh ezután bárhol kézbesíthet levelet a park területén.

Szikh taxisofőr Kalkuttában. A turbán kötelező viselet Forrás: Kling József